Brit Premium tápok a kutyusok szükségletei szerint

Brit Premium

A gazdik sokféleképpen táplálják a kedvenceiket és legtöbb esetben meg vannak győződve, hogy az a legjobb út, amit ők követnek. Azonban sokan nem veszik figyelme, hogy a kutyusoknak nemcsak húsra és/vagy csontra van szükségük, sőt, az emberi étrend sem felel meg számukra, ugyanis fajtánként is speciális igényeiknek vannak.

A Brit Premium termékek ezen egyéni szükségletek szerint lettek megalkotva, így a kis- és nagytestű kutyáknak, illetve a különböző fajtájú ebeknek más és más eledelt kínálnak. Továbbá, a kölyökkutyáknak és az idősödő házőrzőknek is külön Brit Premium produktumokat állítanak elő, ugyanis egy fejlődésben lévő és egy már sokat megélt egyednek sem ugyanazok a tápanyagok kellenek, mint az erejének teljében lévő állatnak.

Tehát, a Brit Premium tápok közül, elsősorban aszerint kell választani, hogy milyen korú ebről van szó, majd ezután a méretet kell behatárolni. A kistestű, közepes növésű és nagytestű kedvencek csak a testi adottságaiknak megfelelő élelemmel tudnak hosszú és tartalmas életet élni, így ezek alapján ajánlott döntést hozni.