Színterápiás lámpa az infraszauna kabinban

4 személyes infraszauna

A szaunázást is megreformálta a mai kor. Ugyanis a tervezők rájöttek, hogy az infrasugarak gyors melegítő hatása miként használható fel ezen a téren is. Így jött létre az infraszauna. Ugyanis az infravörös sugarak nem a kabinban lévő levegőt melegítik fel, hanem közvetlenül a bent tartózkodókat.

Így energia megtakarítással, és kisebb hőfokkal ér el jó eredményeket. Kezdetben, csak infralámpákat használhattunk, de mára már a szaunákban is élvezhetjük a hősugárzás hatását. A modern infraszauna kabinokba már színterápiás világítás is kérhető.

Ezt a lámpát különféle módokon állíthatjuk be. Vagy úgy, hogy automatikusan váltva végigmegy a színspektrumon, vagy az általunk épp kívánt, nekünk jóleső szín világít a beállított ideig.

Érdemes ezt a változatot is kipróbálni, hiszen az infraszauna így testre és lélekre egyaránt hat. Fontos odafigyelni, hogy mely dolgok tesznek jót közérzetünknek és ezeket használni is. Hiszen így egyszerű módon óvhatjuk egészségünket a baktériumoktól, vírusoktól és a különféle betegségektől.