Káros vagy sem a mikrohullámú sütő?

Mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

Talán nincs az a dolog, aminek ne lenne negatív és pozitív oldala egyaránt. Az újabbnál újabb technikai eszközök megjelenésével megjelennek a reklámok és az ellenvélemények is. Amikor a mikrohullámú sütő megjelent, akkor mindenki körülrajongta és aki csak tehette megvásárolta minél hamarabb, hogy neki hamarabb legyen, mint a szomszédjának.

Hogyha valaki ellent mondott volna neki abban az időben, akkor tudatlannak nevezték volna azt. Ma is ugyanúgy vásárolják az emberek, viszont ma már a legtöbben tisztában vannak vele, hogy legalább annyira káros ez a szerkezet, mint amennyire hasznos. A gond nemcsak a sugárzással van. Az étel melegítése közben, a hullámok rezgetni és forgatni kezdik az ételben lévő sejteket és az így keletkezett súrlódási hőnek köszönhetően, melegszik fel az étel. A melegítés során, a vízmolekulák szerkezete is jelentősen megváltozik és élettani szempontból károssá válnak. Ezt az ételt pedig, hogyha elfogyasztjuk, akkor a benne lévő degenerált molekuláktól nem várhatunk jó eredményt. A mikrohullámú sütő káros mivoltjára már 1992-ben fény derült és kísérleteket is végeztek ebben a témában. A kísérletek folyamán az is kiderült tehát, hogy nemcsak a sütőből kiáramló hullámok károsak, hanem a benne melegített ételek is. Egy érdekes házi kísérlet, miszerint egy svájci nő két egyforma növényt ugyanazon körülmények között kétféle vízzel locsolt. Az egyiket mikróban melegített, majd lehűtött vízzel, a másikat kályhán melegített, majd lehűtött vízzel. A mikrós vízzel locsolt növény mindössze kilenc napig bírta, majd elpusztult. Rémhír vagy nem, de tény, hogy valamiért például Svájcban és Franciaországban tilos a mikrohullámú sütők reklámozása.

Print Friendly, PDF & Email