Azért az Avatár megérdemel pár mondatot. Sok helyütt fanyalogták és imádták ezt a filmet, még az is véleményezte, akit meg sem legyintettek anno a Titanic hullámai, sőt filmet se néz sehogy.

De ez egy közös téma, aki még nem látta az ráér majd megnézni, mint a Parlamentet, úgy van vele.

Túl vagyok rajta. Egy árva mozgólépcső vezetett fel a 3D-s vetítőbe. A tömeg elindult, áttörte a kordont (Kossuth tér párhuzam 2.), odafent megállította a szemüvegosztás, majd torlódott. Az volt csak a 3D, ahogy ott lapultunk, passzírozódtunk, nyomódtunk egymásnak.

Amikor vége lett a filmnek kicsit cseteltem a mellettem ülővel. Azt mondja ő először nézett ilyet, de így már a Shrekre is eljönne. Tehát kommunikáltunk. Azt válaszoltam, hogy ha nézi a Shreket legközelebb, vegye fel a 3D szemüveget is.

Azért azt nem sok embernek/politikusnak/aktivistának sikerül manapság megszerveznie, hogy ne valami ellen menjenek el emberek tömegével, hanem valamiért.  Nem filmtörténeti szinten kell tehát kezelni az Avatárt, hanem társadalmi-közösségi szinten. Hol volt még a filmtörténet, amikor a Lumiere testvérek levetítették az érkező vonatot és a nézők kiszaladtak a vetítőből?

Sehol. Az Avatár inkább szórakoztatás történeti jelentőségű. A barlangrajzoktól a képregényen át napjainkig. Erről az állomásról szerintem két markáns irány van tovább.

A pesszimistább: Világunk és életvitelünk beteg, elidegenedünk, gépekbe (autóba, laptopba) merülünk. Jobb híján szórakozással és kikapcsolódással kompenzálunk, menekülünk a kór elől. Nincs távol az a jövő, (sokkal közelebb van, mint a Mars) hogy fogjuk magunkat vagy fog minket Cameron bácsi gépezete és önként beleülünk egy olyan kabinba, mint a film főszereplői és halálunkig ki se jövünk belőle. Csak éljük az Avatárok varázslatos életét. A film egyébként zseniálisan vezet rá, erre a megoldásra. Ha nem is létezik a Pandora bolygója ez a naiv Na’vi világ már létezik virtuálisan. A forráskód elszabadult, tessék, lehet fejleszteni, életre szóló játék lehet belőle. Képzeljük el a World of Warcraft nolifereit a Na’vi dzsungelben liánon füvezni.

Végül pedig nem marad más a reális világban, csak az öreg PROGRAMOZÓ és fia a RENDSZERKARBANTARTÓ.

A második verzió: Végre újra találkoznak emberek békével valahol. Tömegével, ráadásul drogok nélkül. Van még egy utolsó esélyünk, hogy a házi IMAXok és a lépegető tankok megjelenése előtt beszélgessünk a világ bajáról.

Ez a hippiverzió lenne az optimistább verzió. Máskülönben marad a kabin.